A cikk eredetileg a koncert.hu-n jelet meg. Az itteni verzió bőbeszédűbb, képesebb.

Fotó: Mohácsiné Palásti Márta (Martassist)

A vadászat lefolyásának, szereplőinek metaforáját a későbbiekben is többször felhasználta Hobo. 1996-ban megjelent a Vadaskert című, szintén dupla album. 2008-ban pedig a Bolondvadászat, amiből könyv is készült. A könyv gyakorlatilag a Debreceni Csokonai Színház előadásával kapcsolatban jelent meg. Bár a Vadászatot a beregszászi színház is többször előadta. Az utóbbi átfedései a Vadászattal felvetik a kérdést, hogy ez lett volna-e a Vadászat, ha a megjelenésének az idejében nincsen cenzúra?

Mert a Vadászat lemezről ez meg az bizony akkor lekerült. Mi ezért, mi azért. Faludy nem volt még divatos, tehát ugrott a Ballada a senki fiáról, Petőfi divatos volt ugyan, de Vadászat-összefüggéseiben A kutyák dala és A farkasok dala... Ugyan már! Így is meglepő, mi minden rákerült akkor a lemezre! 

A magas rangú külföldi vendég történelemkönyvet olvas és halálra röhögi magát.

Középiskolás voltam, amikor a Vadászat megjelent. Szerettem a HBB-t, jártam is a koncertjeikre. Az Ifiparkban például egyszer a Rolls Frakció lépett fel előttük. (Emlékeim szerint az volt az a koncert, aminek egy részét később Módos Péter leadta az Egymillió fontos hangjegy című műsorban, és ezzel ki is vágta maga alatt a fát.)

Akkoriban még semmi írásom nem került nyilvánosság elé. Nem értettem akkor sem, és azóta sem derült ki, a Vendéglátóipari iskola akkori suliújságjának a szerkesztője miképpen talált rám. 
– Szia Moha! Úgy hallottam, mész a Vadászat koncertre. Írj már róla a suliújságnak, légy'szi! 
Hogy honnan tudta, hogy szoktam írogatni, honnan tudta, hogy megyek a koncertre? Fogalmam sincsen, azóta sem. Elmentem a koncertre, megírtam a cikket, meg is jelent, a lap pedig meg is szűnt. Akkor még nem az én cikkem hatására. (Ez később következett be, amikor három osztálytársammal csináltunk egy poénokra utazó, és csak egy-egy komoly írást tartalmazó suliújságot. Írtam egy cikket „Süllyed-e a KIS(Z) hajó?” címmel. A szerkesztőség azt mondta, ezt semmiképpen se a saját nevemen jelentessük meg, hanem írjuk alá, hogy: a szerkesztőség. Szőnyegszélre is kerültünk, amikor leadtuk cenzúrázni megjelenés előtt a lap tartalmát. A harminckét oldalból harmincötöt kidobott a dirinéni, és megszűntnek nyilvánította a lapot. Onnantól az érettségire készültünk.)

Nincsen már meg, amit akkor írtam. De arra emlékszem, elájulva nem voltam, valahogy többet vártam az előadástól. Nem tudom mit, de többet. 

Itt az egykori előadás. amiről a cikket írtam. 

Nem mondom, hogy teljes mértékben értettem a lemezt. Ma sem mondok ilyet. Persze, rengeteg mindent sikerült dekódolnom rajta, de hogy mindent... Szerintem ez még Hobonak sem sikerült. :-D 

A Hobo által kialakított koncepció, »zárja« tehát nem egy kulccsal, hanem annál sokkal bonyolultabb zárkombinációval nyílik. A Vadászat a felszíni rétege alatt egy modell értékű, intellektuális töltésű, asszociatív képességeket igénylő alkotás. Mondanivalójának, üzenetének többféle értelmezése lehetséges, ezért befogadójától komoly történelmi, társadalompolitikai, kultúrtörténeti ismereteket feltételez.

[...]

Talán ennyiből is érzékelhető, hogy Hobo a rendelkezésére álló művészi eszközökkel valóban monumentális társadalomrajzot formált a vadászat ürügyén, amely lenyűgöz a részletek gazdagságával, a szereplők sokaságával (a képzőművészetből talán Pieter Bruegelt lehetne példaként említeni), a gondolatiság izgalmával. Műve olyan történelmi tabló (táblakép), amely »kortalanul« képes markáns megjelenítő és leleplező erővel és plasztikus részletekben
ábrázolni a közép-kelet-európai, megkésett és torz fejlődésű peremtársadalmak titkos és titkolni vágyott hatalmi-emberi viszonyait, s amelynek sarkába Hobo – egyfajta kívülálló, szemlélő, krónikás szerepkörben (ezúttal bolondként) – magát is odafestette, jelezve, hogy a történet – bármilyen elvont is – rólunk szól! (Sebők János: A Vadászatról hatalmi játszmák tükrében; idézi: Hobo: Bolondvadászat, 120–123.)

Ezek után röviden elmondani miről is szól a Vadászat, annyira nem is egyszerű feladat. Talán így: a hatalom és a kisember viszonyának az árnyalatairól, súlyairól, hatásáról szól. S arról, hogy ki, milyen helyet foglal, szerepet tölt be a hatalom körüli, a hatalomért folyó körtáncban, csörtékben, véres háborúkban. 

A VADÁSZAT ELŐADÓI EGYKOR ÉS MOST

A Vadászat eredetijének előadói között hatalmas zenészek voltak. Ki-ki a maga pozíciójában. Gyakorlatilag utánozhatatlanok és pótolhatatlanok. Mert mondom: Deák Bill, Tátrai, Póka, Döme... 

Ugyan hogyan szólhat nélkülük egy olyan zene mint a Vadászat? Különösen nem tudtam elképzelni a Bill által énekelt dalokat Bill nélkül. Akire, ugye, még Chuck Berry is azt mondta, hogy ő a legfeketébb hangú fehér énekes. 

De mennyire pótolhatók Tátrai vagy Póka futamai, de akár Döme ritmusai? S egyáltalán: ki fog színpadra állni Hoboval, hogy előadják a Vadászatot? 

*

Annak ellenére, hogy az egykori zenészek nem pótolhatók, a koncerten kb. az első számtól el tudtam feledni, hogy nem ők játszanak. Bill hiányzó hangja miatt még aggódtam, mert félő volt, hogy Hobo fogja énekelni az ő dalait is. De szerencsére nem így történt.  

Ezen a koncerten a következő zenészek biztosították a muzsikát: 

• Bűdi Szilárd (ének, gitár, szájharmonika)
• Kiss Zoltán (gitár)
• György Attila (basszusgitár)
• Nemes Zoltán (billenytű)
• Gál István (dob)
• valamint Ács Eszter színművész a Nemzetiből.

Kezdem az énekessel, aki gitárolt is. Jó, persze, nem Bill. De Bill csak egy van. Ám ez az úriember simán, csont nélkül eladta nekem az eredetileg Bill által énekelt nótákat. Már az első, általa énekelt dallal, A vadászok gyülekezőjével. Vagyis a koncert legelején. Ez volt a legkényesebb feltétel. 

S az égvilágon semmi bajom se volt: se a szólógitárossal, se a basszerossal, se a dobossal, se a billentyűssel. 

Nem, ez a mondat így nem jó. Félrevisz. Az kevés, hogy nem volt velük bajom. Az az éppen elfogadható-kategóriát sejteti. Pedig ennél sokkal többről volt szó: úgy játszottak, hogy nem volt hiányérzetem, nem sírtam az eredeti előadók után. Az eredeti zenékben Póka Egon kezelte a szintetizátorokat. Ő pedig azért basszusgitáros volt. Ezen a koncerten egy ugyancsak ingatag lábakon álló kis szinti szólt, amivel csudákat művelt a kezelője. 

S persze Hobo. Maholnap nyolcvan éves. Vagyis a túlmozgásos színpadi jelenléte a múlté. Mondhatnók, megfontoltan haladt, ha haladnia kellett. De bár soha nem volt jó énekes, csak fenomenális előadó, a hangja nem nyolcvanéves hang. És sokkal jobb, mint a legelső Vadászat előadáson. Jobban dörmög mint akkor, de nem egy öregember hangja. S teljesen jelen volt a színpadon, a kezében tartotta az előadást, a zenésztársakat, a közönséget. Nem lehetett nem figyeli rá. 

MENNYIRE VOLT SZÍNHÁZ A KONCERT? 

A Vadászat koncepciója adja, hogy a hallgató/néző nem egymástól független dalokban, hanem előadásban, egyfajta színházban kezd gondolkodni. Naná!

Az előadást, mármint a zenén túl a vetítőfal jelentette ezen a koncerten. Kalapot emelek, gratulálok a vetített képek, filmek, szimbólumok kiötlőjének, elkészítőjének. A vetítés egyszerre támasztotta alá a zenei, szövegi mondanivalót, és tette láthatóvá a zenészeket. 

A színházat a színpadon csak Hobo udvari bolond jelmeze és persze jelenléte képviselte. 

Lenyűgöződtem. Gratulálok! 

MENNYIRE AKTUÁLIS, AMI TELJESEN AKTUÁLIS?

Hobo nem hagyott kétséget azt illetőn, hogy a Vadászat mondanivalója nem csupán nosztalgia-értékű. Szóvá tette konkrétan is, hogy sajnos naprakész a mondanivalója. 

Amikor ezt első alkalommal tette, nekem megakadt egy kicsit a koncert. Mert persze, értem én, hogy „minden zsaru bűnöző és minden bűnöző szent”, s hogy a Vadászat gyakorlatilag minden olyan rendszerben érvényes, ahol hatalmi struktúrák vannak. 

Az összes nagyfejű a nép nevében beszél,

Boldog a kétharmad, s az egyharmad se fél,

Na de hol vagyunk mi, na és hol vagyok én?

Az ám, hazám.

Az ám, hazám (Tisztelet József Attilának)

Aztán az Orgia szavalása közben Hobo szélesen elmosolyodott, és kihagyott egy sort. A középső sort nem mondta el és csak szélesen vigyorgott.

Az ezredes álmában kiad egy parancsot: 

Mindenki egyen egy narancsot! 

De a nők inkább banánt kérnek.

Ugyanezt a dalt szavalta, és amikor odáig jutott, hogy

Mindenki a Parlamentbe igyekszik, 

Ahol a Paraziták Parádéján a Patkány a prímás.

kitört az általános ováció. 

Kiestem egy kicsit a koncertből. Elsősorban azért, mert analógiát keresni és találni nem túl nehéz feladat. Amikor ezt fejtegettem Szerelmetesfeleségtársamnak, rájöttem, hogy még a mi mikrotársadalmunkra, a családra is igaz lehet a Vadászat. Hogy ne lenne hát igaz a hosszú ideje regnáló politikusainkra? 

A vetítőfalon illusztris sok kis Hitler és Mussolini végzett tornagyakorlatot. Egy másik szám közben Kádár, Ceausescu, Brezsnyev, Putyin, Zelenszkij, Horthy és egyebek mellett megjelent például Semjén Zsolt is. (Tréfás: megkérdeztem az Edge böngésző AI-ját, Copilotot-ot két fotóval kapcsolatban, hogy kik ők, de félrebeszélt, nem mondta meg, kiket látok.) 

Vagyis mindebből összeállt a kép: a Vadászat ebben a rendszerben is teljesen érvényes. Ami az analógia miatt persze, hogy igaz, mert, ugye, minden hatalmi, politikai, gazdasági rendszerben igaz, még a családon belül is az tud lenni, de az elénk tárt analógia szerint a jelenlegi, itthoni rendszer is teljesen analóg Hitler, Musssolini, Ceausescu, Putyin rendszerével, ahogyan a Horthy-rendszer is analóg volt velük. S mi sem bizonyítja jobban a jelenlegi rendszer analógiáját, minthogy árnyalja a Horthy-rendszerről az előző rendszerben sulykolt képet...

És innen már minden keveredik mindennel az analógia érdekében. 

Nincsen bajom azzal, ha egy stadionnyi ember ovációba tör afelett, hogy a Patkány a prímás a Parlamentben, s hogy az ezredes parancsa a narancsról szól. Sem Hobo, sem a közönség felé nincsen ezzel bajom. Kinek-kinek a maga gondolkodása és nézete. Azt is elfogadom, hogy a viharba ne, hogy egy életműdíj nem feltétlenül az elvi hűségről szól, hanem az adott művész életéről, művészetéről, és hogy lojalitást várni érte cserébe nem csupán dőreség, de aljasság is. 

Mégis a napi politika miatt ugyanúgy kibillentem a szituációból, ahogyan nagyon rövid időn belül Roger Waters budapesti koncertjét se tudtam élvezni. (Igaz, ő ki is írta a koncert kezdetén, hogy akinek nem tetszik, hogy politikai propaganda folyik majd a műsor közben, az mehet haza a francba.)

De persze Hobo nem állt se ide, se oda. Ő a bohóc, az udvari bolond, a kisember-hajtó, aki csak lent áll, és néz felfelé, elszenvedve mindazt, ami fentről a nyakába zúdul, s amit a fenti döntések miatt elszenvednie kell. S ugyan melyikünk nem hajtó, melyikünk nem lúzer, udvari bolond? Mármint a királyokon, a vadászokon, a fent levőkön kívül. Meg a kutyákon kívül. Akik egyébként maguk is lent vannak, csak felfelé szolgálnak. 

S ebben a struktúrában feltehető a kérdés, lehet-e hinni bármilyen politikai eszmét képviselő csoport nézeteiben anélkül, hogy a lakájává, a szolgájává, a kiszolgálójává, a kutyájává lennénk? S vajon, aki nem ért egyet Hobo bluesológiai okfejtésével, az automatikusan vagy ostoba, vagy lakáj, csicska, vagy lógó nyelvű érdek-kutya? 

S a feltétlenül egyet nem értés, hogy még csavarjak egyet az ideológiai megközelítésen, egyáltalán nem azt jelenti, hogy a feltétlenül egyet nem értő narancsista. De ha mégis az lenne, akkor feltétlenül érezze magát szarul a rossz emberismerete és helyzetértékelése miatt. 

Ugye, hogy minden Vadászat? 

*

A fentiekben még Szerelmetesfeleségtársammal sem értettünk egyet teljes mértékben. Különös tekintettel arra, hogy mielőtt beléptünk a stadionba, akkor hallgattuk meg Novák Katalin lemondó-beszédét. Amivel kapcsolatban sikerült kicsit összkoccannia egy szintén a koncertre várakozó sajtófotós kollégával. Csak úgy random. Vagyis SzFt-t kicsit sem zavarta az este semelyik aktuálpolitikai kiszólása sem. Ettől még szeretem őt. Mondom, politikai ízlések és pofonok. 

A VADÁSZAT UTÁNI VADÁSZAT-KONCERT

Nem ért véget a Vadászat végével a koncert. A zenészek lementek, majd a közönség újrázására (meg persze a tervek szerint) Hobo nélkül visszajöttek és játszani kezdtek. Olyasféle muzsikát, mint amiket Presser szokott csinálni mostanság: csendeset, intelligenset, akusztikusat. 

Majd visszajött átvetkezve Hobo is. Énekelni kezdett. Akár a zenét, akár a szöveget nézem egy ott és akkor a tökéletesen a levegőben lógó nótát. A címe, kiderült: Csipcsirip. Amit Hobo egy alkalommal élete főművének nevezett. :-D 

Egyébként lemezen hallgatva jó poén dal. De tegnap, közvetlenül a Vadászat után képtelenek voltunk bármit kezdeni vele. Mindössze annyit azért sugallt a Csipcsirip, hogy nem létezik, hogy ez legyen a befejezés. Nem is az volt. Amíg ott voltunk még öt számot hallgattunk meg: Rohadt rock and roll, Éjszakai Budapest blues/Circus Európa, Az ám hazám, Új Magyarország, Hashajtó sajtó. 

A Pécsi lány című sehonnan sehová szerelmes dal alatt tudatosítottuk, hogy a zseniális Vadászat után veszettül unatkozni kezdtünk. Egymásra néztünk, bólintottunk, indultunk. Akkor éppen még székeket hoztak be a színpadra és Hobo biztosította a maradókat, hogy nem a kora miatt ül le. Már nem tudtuk meg, mi miatt. (Így lemaradtuk az Amíg élek, játszom című dalról és a Közép-európai Hobo Blues II-ről. Az utóbbi miatt kicsit sírnom kell.)

Ezt a blokkot egyszerűen nem tudtuk megfogni, értelmezni. Bár így utólag belegondolva, a tematikával nem volt baj, csak zeneileg nem fogott meg egyikünket sem. A legutóbbi, Hobo Rádió című anyag promóciójának tűnt. A Vadászat után.

Másnapra kihevertük a koncert végi (számunkra) fiaskó-blokkot, és mert az eső úgyis esett, majdnem minden a Vadászatról szólt. SzFT most fedezte fel magának az egész lemezt. S összeadtunk, kivontunk, és leszögeztük: minden szempontból zseniálisan jó előadást láttunk. 

Köszönjük, Hobo,köszönjük zenekar!