Üdvözöllek!

Mohabácsi vagyok. Polgári törzskönyvem szerint egy Mohácsi Zoltán a sok közül.

Gyerekkorom óta hallgatok zenét, mint bárki más. Zenei feleszmélésem kamaszkorom kezdetére tehető, amikoris megkaptam az első lemezjátszómat, és vásároltam magamnak három hanglemezt: az LGT Zene című lemezét, mert nagyon tetszett a rádióban hallot A rádió és a Mindenki másképp csinálja; Cseh Tamás Antoine és Desiré című lemezét, mert a gyakorlati ismeret tanárunk Cseh Tamást hallgattott a szakkörön, és mert a fiatalabbik Bán Béla egy alföldi vándortáboron rendre zengte, hogy „Száll a 424-es, mert az én papám fűti...”; valamint a Neoton família Napraforgó című lemezét, mert úgy éreztem, a Hegyirabló-ban van valami. Az egyik kakukktojássá vált, a másik kettőt a mai napig hallgatom. 

A második nagy lépés akkor történt, amikor harmadik anyám (aki második számú nevelőanyám volt) rokonától kaptam egy ZK szalagos magnót, és hozzá egy kupac már felvett szalagot. Na, ezek egyikén találtam egy zenét, amiről fogalma sem volt, hogy micsoda, de hihetetlenül lenyűgözött. Likasra hallgattam a szalagot, és csak évek múlva, a szentendrei könyvtárban tudam meg, hogy Rick Wakeman (ki az Rick Wakeman?) lemezéről van szó. A címe ez volt: The Myths & Legends of King Arthur. Akkor a Yes-ről még mit sem tudtam. 

A harmadik lépés, bár akkor már aktívan hallgattam sok mindent, egy nem is tudom honnan előkerült, kazettára másolt zene volt, Mike Oldfield Platinum című albuma volt. Egy nyáron át hallgattam. 

A negyedik lépés (ígérem, több nem lesz): Arthur becenevű osztálytársam (kőgazdagk voltak a szülei, Don Quihote Butik, Bfüred) rengeteg lemeze volt. Köztük egy Dire Straits nevű, számomra tök ismeretlen bagázs Making Movies című lemeze. Amikor felcsendült a Romeo and Juliet szinte remegtem a gyönyörűségtől. 

Hát valahogy így. Persze, volt még jó néhány meghatározó zene, de végtelen lenne a sor. Egyszóval nagyjából mindgi hallgattam zenét. 
De soha nem írtam róla. Csak zenéről szóló könyvekről néhány értékelést. 

A múlt héten nem tudtunk elmenni szerelmetesfeleségtársammal egy duna-parti bográcsozásra, mert jegyünk volt az A38-as Hajóra, a csodálatos lengyel progresszív rock együttes, a Riverside koncertjére. Egy internetes szerkesztő ismerősünk mondta, ha már nem bográcsolunk velük, legalább írjak már egy koncertismertetőt, úgy sincs, aki a környezetében ilyen zenét hallgatna. A könyves blogomra úgyis olyan sokmindenről írok. Elgondolkodtam. Elmentünk a koncertre, pazarul nagyon jó volt, és megírtam életem első koncertbeszámolóját, ami másnap este meg is jelent. 

Ezek után mondta szerelmetesfeleségtársam, hogy na, akkor csináljak egy blogot a zenéről is. Írhatok minden koncertről, ahová eljutunk, átvehetem a könyves blog zenei témájú értékeléseit, illetve nyugodtan firkáljak a meghallgatott zenékről is. Így született ez a blog. 

Érezd magadat jól nálam!