A cikk eredetileg a koncert.hu-n jelent meg, igaz ott valamelyest húzott szerkesztésben.
Itt meg ezt-azt javítottam rajta. De a dal ugyanaz maradt.
Fotó: Mohácsiné Palásti Márta (Martassist)
Roger Waters mára fogalom. Neve szervesen összefonódott a Pink Floyd együttes mára gondolkodás nélkül klasszikusnak mondható lemezeivel és előadásaival. Nem csupán azokkal, amelyekre a fenti reklámcsík nem kis önteltséggel hivatkozik („who [Waters] created the golden years of Pink Floyd” – Barret, Gilmour, Wright, és Mason meg a fasorban se...), hanem a korábbiakkal is. Vagyis Roger Waters élő klasszikus, élő legenda.
Nem problémamentes figura. A Pink Floydból való botrányos távozása, majd a nem kevésbé botrányos pereskedése David Gilmourral az együttes nevének a használata miatt, és mára a vaskos, veretes politikai tartalmú tevékenysége, megnyilatkozásai, nyílt levelei, üzenetei nem aratnak osztatlan rokonszenvet.
De mint alkotó zenészknek semmit nem lehet a szemére vetni. Ahogyan tegnap este a budapesti MVM Dome-ba is, mindenütt hatalmas tömegek zarándokolnak az előadásaira. S ezekből mindegyik eseményszámba megy.
Az igazsághoz tartozik az a nem túl hízelgő tény, hogy úgy tűnik, Waters az előzőeknél több fokozattal gyengébb, utolsó, „The Final Cut” című Pink Floyd-lemez óta mintha az invenciója döntő részét valahol elhagyta volna a szólólemezei alkotása során. Írt jó dalokat, de a lemezek egyike sem ért el átütő sikert. Az 1984-es kiadvánnyal együtt, bár elég sok „bedolgozó” munkát vállalt, összesen öt új, saját albumot alkotott. Ha koncertlemezeket nem veszem tekintetbe. Tény, ha egy sem jött volna ki, Waters akkor is a saját jogán az élete végéig koncertezhetne akár csak a „The Wall” anyagával is.
A HELYSZÍN: AZ MVM DOME
Amikor beléptünk az MVM Dome-ba először a nagysága volt lehengerlő. Ha még nem voltál ott, tudd, van egy óriási, kültéri parkolója, de a neten kell megvenni a jegyet és büdös horror ára van (jelenleg a rendezvény alatti parkolás 4500 forintba kerül.) Mi ezt nem tudtuk, vesztettünk is időt, mehettünk máshová tenni az autót. Ha az árat tudjuk, akkor is így tettünk volna, csak akkor kimarad a húsz perces araszolgatás a Rákóczi-híd felől.
S ha már rendezvény-helyszín, szép és új, mosdóval tisztességesen ellátott, bár az egyik nőiben nem volt víz (természetesen nem én használtam). Büfé a befogadóképességhez képest kevés van, ezért nagyon hosszúak a sorok. Sör kétfajta volt, világos és meggyes. A világos 1290/korsó, ez csapon volt. A meggyes 1690/korsó, és legnagyobb megrökönyödésemre dobozos sört szisszentettek a rendezvényeken már megszokott újrapohárba. Ezt mi már rutinosan vittük magunkkal.
A KÜLSŐSÉGEK
Aztán pedig a színpad elhelyezkedése lett zavarba ejtő. Ugyanis a küzdőtér kellős közepére építették. Rajta egy kereszt alakú, hatalmas fekete valamivel. A kereszt hosszabb szárát a kellős közepén szelte ketté a rövidebbik. Majdnem teljes mértékben takarta a színpadot és a kereszt mindegyik szára úgy öt méter magas volt.
A koncert kezdetén a kereszt felemelkedett, s csakugyan alatta volt a színpad, a hangszerekkel. Maga a kereszt pedig kivetítő volt, szamurájkard éles képpel. A hangminőség pöpecsége manapság alapelvárás.
A kivetítőt a koncert során mindvégig jócskán kihasználták. Olyan nem volt, hogy ne történt volna rajta valami. Fotók, híradók illusztrációi, politikusi nyilatkozatok, animációk, illusztrációk, jelmondatok, információk, a legkülönbözőbb formában és megoldással. Emiatt biztosan senki sem unatkozott, ez egészen bizonyos!
S persze a repülő cuccok, amik a Floydtól és Waterstől már szinte kötelező darabok. Itt a Sheep alatt egy gigantikus bárány navigált be a tömeg feje fölé, majd lassan körberepülte a színpadot, és ahol jött, távozott. Majd ugyanezt tette a két részre osztott előadás második felének legelején az In the Flash-ben egy szintén gigantikus disznó. (Nesze neked: Waters az előadás megfelelő pontján, amely nem volt azonos a röpködő szárnyatlanságokkal, undorodó megvetéssel nyilatkozott a drónokról. Igaz, a katonai célra használtaktól.)
Vagyis minden volt a szemnek, hogy ne csupán a zenére és a zenészekre kelljen figyelni.
Megjegyzem, hogy a Nick Mason (aki,ugyebár a Pink Floyd dobosa volt) együttese olyan puritán színpadképpel, show-val jött, hogy olyan talán nincsen is, aztán, mi történt: annak ellenére, hogy azokat a dalokat, amiket ők játszottak, annyira nem is kedvelem, a Floyd korai éveinek szerzeményeiről van szó, de mégis, a muzsika, amit hallottam, simán katarzis közelbe vitt. Mondjam? Tegnap ilyenem nem volt. Majd ha eljön az ideje, elmondom, miért.
A MUZSIKA
A koncert plakátja, aminek egy változata a cikk elején is ott van, valamelyest félrevezető. Azért, mert a Pink Floyd neve ugyanakkora betűkkel van rajta, mint Watersé. Ezáltal az egyszeri érdeklődő arra gondol, hogy a műsor kizárólag Floyd-dalokból fog állni. Nem mintha fájna, hogyha nem, csak erre számít. Arra, ami aztán a Floyd-dalok által történt, majdnem biztosan nem. De ezen a hídon majd akkor megyünk át, ha odaértünk.
A Pink Floyd nevére való hivatkozás azonban azért csalóka, mert a már idézett cikk elmondja, hogy „Waters a jelenlegi amerikai turnéja során többször elmondta a közönségnek, hogy az ő fellépéseire politikai álláspontja kifejezéseként kell tekinteni, és nem a Pink Floyd zenei öröksége részeként.” De aki ezt nem tudja, elsősorban Waters Floydos múltja miatt megy, ment a koncertre. Legalábbis a nagyon sokakon feszítő, Pink Floy-pólók erről tanáskodtak. Illetve a helyi butikban csilliárdokért árultak is.
Az utóbbi években több Pink Floyd-koncerten is voltunk. Izé, ez így nem igaz. Mert a Pink Floyd, Rick Wright 2008-ban bekövetkezett halála óta, sajnos már nem létezik. De voltunk a magyar Keep Floyding több koncertjén is (az egyikről itt írtam, egy másikról meg itt), és eljutottunk a Nick Mason's Saucerful Of Secrets koncertjére is. (Arról is írtam.) Arról nem beszélve, hogy Roger Waters 2018-as budapesti koncertjén is ott voltam. (Akkor még nem volt blogom, és nem voltam kapcsolatban a koncert.hu-val sem, arról nem írtam. (A koncert.hu-s szerkesztőm megjegyezte az ott megjelent jelen cikkemben, hogy ők meg igen.)
Egyiken sem volt semmi hiányérzetem. Mindegyik másért és másért tetszett, de mindegyik tetszett. Hiába nem volt egyik sem az eredeti Pink Floyd. A három különféle előadás, amely voltaképpen mind egyről szól, megtanított arra, hogy nem együttest, előadót kell hallgatni, hanem zenét.
Az magától értetődő, hogy erre sem lehetett panasz Roger Waters koncertjén.
Bár a műsor nem csupán Pink Floyd dalokból állt, sőt még azok között is volt olyan, ami ha egyáltalán, akkor is több mint ritkán szólalt meg a színpadon: a sikertelen, utolsó Waters-es Floyd album, a The Final Cut utolsó számára, a Two Suns In The Sunset-re gondolok. Sőt volt olyan dal is, amelynek stúdiófelvétele még nem is létezik (The Bar).
A TEMATIKA
Waters mindig is progresszív rockban gondolkodott. Amely műfajnak az egyik jellemzője a koncept-elgondolások tálalása. Amiben a Pink Floyd is mindig nagy volt. Bár nem az első ilyen albumuk volt, de minden bizonnyal a leghíresebb és legnagyobb sikert aratott a The Wall című lemez. Amely.túlzás nélkül állítható, az egyetemes kultúra részévé vált. A dupla lemezt, négy dal kivételével (Young Lat, Comfortably Numb, Run Like A Hell, The Trial) Waters egyedül írta. Az első hármat Gilmourral, az utolsót Bob Ezrinnel követte el.
Az album készítése közben a Pink Floyd már kihalófélben volt, hullott széjjel, mint oldott kéve. Wright, a billentyűs a felvételek közben nem is tudta, tagja-e még pontosan a zenekarnak... De a lemez ennek ellenére, hála az égnek, elkészült, és ritka nagy csodává lett. Nem véletlen, hogy Alan Parker, aki többek között a William Wharton regényéből készült Madárka rendezője, filmet csinált az albumból. (Aminek a főszereplője, a rockzenész Bob Geldorf a forgatás után állítólag idegszanatóriumba került. Kizárólag a filmszerepe, a szerep mondanivalója miatt.)
Szóval Waters egyáltalán nem tematika-mentes. S nem is lehet azt mondani, hogy kerüli a politikát. Ez köztudomású róla. Ennek a koncertnek az elején erre nyomatékosan fel is hívta a figyelmet. Az utóbbi időben a palesztinok melletti kiállása miatt sokan antiszemitának tartották őt. Annyira, hogy Frankfurt városa le is mondta az idei turnéjának az ottani koncertjét.
S most kellene összefoglalnom az idei turné fő mondanivalóját. Hm... Tán valahogy így:
B*ssza meg mindenki, aki nem tiszteli a másságot és az emberi jogokat! B*szódjon meg a politika, a pénzvilág, a rendőrség, a katonaság, a multik
és mindenki, aki az ő rendszerüket szolgálja!
Úgy nagyjából erről. De részletezve is.
S számomra itt kezdődtek a fennakadások. Nem a politikai tartalommal gyűlt meg a bajom, hanem a politikai tartalom egyoldalúságával. Bár bárány és disznó lebegett a csarnok légében, mégis a lóláb lógott ki.
Én meg életemben első alkalommal örültem annak a szégyenletes ténynek, hogy a gyalázatos angolom miatt nem értek mindent, ami elhangzik és amit olvasok.
Mert nem, nincsen semmi baj a háborúellenességgel, a civil háborús áldozatok gyilkosainak az elítélésével, a brutális rendőrségi módszerek elleni és a megfigyelések NagyTestvért idéző módszerek elleni tiltakozással, Elítélem jómagam is a puszta bőrszín alapján való azonnali megítélést. Soha nem zavart senki szexuális vonzalmának a tartalma, ha engem békén hagy. (A tolakodó formákkal és a természet elleni ultramarhaságokkal nem értek egyet.) Volt bajom a vallásos türelmetlenséggel kereszténységem előtt is, keresztényként is. A bankvilág csúfos tevékenysége (vö.: 2008) alaposan megtépázta a családunk pénzügyeit. Mindig gyűlöltem a fegyverek bármilyen formáját. Nem iszom semmilyen kólát, nem csak Coca-t nem (Coca Cola-s üvegek tömkelege forgott a képernyőkön. Waters, úgy fest, elsősorban a Cocá-ra van kiakadva), mert egyszerűen utálom őket. Nem érdekelnek a márkák nagyjából semmiben, semmilyen formában. Konkrét céget nem emlékszem, hogy említett volna a buli. Az sem zavar, ha egy akármilyen elnököt (itt konkrétan Reagen, Bush, Clinton, Obama és Trump került terítékre) a valós összefüggésekbe helyeznek.
S igen, bár nem élek hivatalos rettegőként, de a világ mostani helyzete miatt van bennem bizonytalanság, vajon megmarad-e a főokosokban annyi józanság, hogy ne égjen egy pillanat alatt porrá az unokám, a két gyerekem, mindenkim, a barátaim, üzletfeleim, és mi magunk is, Szerelmetesfeleségtársammal.
Valami mégsem állt össze, és a zenére figyelés helyett egy idő után már inkább ezen töprengtem. Mert Waters a permanens üzenet-cunaimaval nem hagyott visszazökkenni.
Csakhogy a minden és mindenki elleni tiltakozásával Mr. Roger Waters mégse tiltakozott minden és mindenki lehetséges ellen. Csak válogatva.
- Szóba, feliratba, kisfilmbe sem került pélául, hogy a rasszizmus minden formája visszataszító. Akkor is, ha nem a fehér ember gyakorolja. Tehát az is, amikor a fehér ember az elszenvedője. Roger kiállt a BLM mellett, de arról szava sem volt, hogy már maga a BLM szóösszetétel is rasszista.
- Kiállt a bigott vallásosság ellen, de a bigott vallásosságot kizárólag repkedő Bibliák képviselték az üzenetében. Szigorúan kereszttel a borítójukon. Jó, ne jelenjen meg egy képkocka, amelyen a Könyv elején mondjuk a Tetragrammaton van, de legalább egy Koránnak ugyancsak és kétségtelenül lett volna itt helye. Ha már...
- Ahogyan a terror a képek alapján csak az volt, amikor a Nyugat bombázza Irakot, és lő le ártatlan arabokat.
- Az, hogy a francia katolikus papot iszlamisták a saját templomában fejezték le, vagy ami a Charlie Hebdo szerkesztőségében történt, vagy ami szilveszteri Kölnben a nők tömegével megesett, stb. az még felszínesen sem került szóba. Az iszlamofóbia meg igen.
- Ahogyan egy nagyon homályos, a patriarchátusra való hivatkozással (ha jól értettem egyáltalán) gondoltunk csak a csiklótlanított, csadorba, burkába kényszerített, a férjükkel elégetett nem nyugati nőkre.
S a helyzet az, hogy az egyértelmű csokorba gyűjtött liberális eszmék gazdag piacán így először a háttérbe tolódott ember, mert a fentiek miatt mindössze egy eltorzult ember-fogalom szenvedéseiért tiltakozhattunk Rogerrel. Aztán ezek miatt a háttérbe került maga a zene is.
Mi pedig koncertre mentünk. Pink Floyd dalokat hallgatni. Roger Waterst hallgatni.
A pompás show végére már tudtam, nem Waters politikai nézetével van a baj, hanem annak csokros zavarosságával, Meg azzal, hogy ennek a komplex fuck of fontosabbá vált a számára mint a muzsika. Amit ő és a zenésztársai egyébként igen magas fokon prezentáltak a politikai rockgyűléssé avanzsálódott kisérdeműnek.
Amely egyébként önfeledten tapsolt, éljenzett, örömmel sikított, süvöltött bármiféle feliratnak, filmnek, kijelentésnek. Még annak is, hogy szabadságot akarunk Julian Assangé-nak, a Wikileaks egyik agyának, aki olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek által több idegen földön dolgozó, nevesített hírszerző életveszélybe került. De örültünk a transzok jogai kiterjesztési vágyának, meg a rengeteg, mindenféle nációjú kis arcból összeálló, kialakuló szivárványzászlónak. Csak később, itthon, e cikk írása közben tudatosult, hogy ezzel egyébként nem árut zsákbamacskát sem a szervező, sem Waters: a szivárványzászló ott volt a plakátokon is. Nézd csak meg a legelső képet. De én meg vagyok annyira naiv és figyelmetlen, hogy nem a mai megfelelő értelemre gondoltam, hanem a The Dark Side Of The Moon borítójára. Amikor még nem volt meg az a jelentése a szivárványnak.
Waters egyébként szóvá tette (nem a tegnapi koncerten) azt is, hogy van baj az orosz-ukrán háború általános értelmezésével is: van ráció az orosz hozzáállásban, nem kellett volna provokálni az oroszokat...
S közben a zenekar játszott...
Az utolsó számot a zenészek a színpadot körbesétálva játszották el, és még a színpadról való levonulásuk közben is, sőt, még a nézőteret elhagyva is zenéltek. Ez utóbbit mi, a közönség már csak a kivetítőn keresztül láttuk. Majd pamparam, integetés, vége. Ráadás nincsen. Villany fel, tömeg kicsoszog.
*
Elalvás előtt az utolsó gondolatom az volt, hogy a KISS fantasztikus rockcirkuszt nyomott a Papp Lászlóban. Ez meg itt egy több mint sokszínű, jól induló, de üzenetileg legyintésre se méltó politikai cirkuszt volt. Az üzenetet kivéve minden porcikájában vérprofin kitalálva, megalkotva és előadva.
Ha pedig Pink Floydot akarok hallgatni, megyek majd Keep Floydingra. Meg kellene már nézni, legalább Saxon Dave miatt a Hungarian Pink Floyd Show-t is. (Dávid, időben szólj, kérlek, ha valahol Budapesten fellépésetek lesz, iparkodunk ott lenni!)
A teljes koncert felkerült a világhálóra, itt megnézheted!
Az elhangzó dalok sorrendjét itt tekintheted meg.
