Koncertbeszámolók, zenei könyvek értékelései, zenehallgatás

Moha zenét hallgat

Moha zenét hallgat

Zoltán János – Nemes Nagy Péter – Budai Ervin: Széttört álmok

A Syrius együttes története

2019. március 17. - Mohácsi Zoltán

Miközben olvastam, elővettem néhány Syrius lemezt, mp3-formában, és újrahallgattam őket: mondhatom, utolért a döbbenet! Az együttes valóban hihetetlenül jó zenét csinált az alatt a rövid idő alatt, amíg létezett! Hihetetlenül jót! Tudtam én ezt eddig is, de most tudatosult igazán. Jól mondja a…

Tovább

Para-Kovács Imre: Amerika Kiadó

Beszélgetések Menyhárt Jenővel

Nem szerettem az Európa Kiadót, amikor fénykorukban, vagyis a ’80-as években aktívak voltak. Semmi elvi, zenei konkrét oka nem volt, egyszerűen nem került hozzám közel, amit csináltak. Nem volt rokonszenves Menyhárt Jenő sem. Egyszerűen nem fogott meg egyik sem, sem a zenekar, sem Menyhárt, mint…

Tovább

Lunkán Katalin: Szving szultánok

Végszükségből világsiker – A dIRE sTRAITS története

Ami az alap: imádoma Dire Straits zenéjét, amióta csak először hallottam; az pedig vagy harminc éve volt. A Romeo and Juliet, majd a Private Invedstigations volt az első nagy szerelem. A fizikai első nagy szerelmem is hozzá kötődik. Vagyis elfogult vagyok a zenkarral: pozitívan, de nem elvakultan…

Tovább

Ürmös Attila: Pink Floyd

Elolvastam. Újra és sokadszor: a monográfiai etalon továbbra is Vasváry Tóth Yes-könyve marad. Nem csupán a szerteágazó információ-áradat miatt, a háttérmorzsák miatt, hanem elsősorban azért, mert mer élvezetesen szubjektív lenni. S a szubjektivitásában is egyértelmű, hogy szereti munkájának…

Tovább

Hartmann Zoltán – Tobola Csaba – Szántai Zsolt: Enter the Puppetmaster – 29 fémkemény Metallica év

Egyáltalán nem vagyok Metallica-fan. Szeretem a kemény zenéket is, de leginkább progreszív rock-ot, progmetált hallgatok. Ha már kategorizálni szükséges. Vagyis ilyen Metallica-félék nem esnek ki teljesen a szórásból, de túl sűrűn nem is hallgatom őket, csak úgy néha rámjön, hogy kell egy kis…

Tovább

Németh Géza: Blackmore

A világ egyik legjobb gitárosának és életművének korrekt, érdekes, elfogulatlanul elfogult történetét olvashatjuk. Blackmore a legendás Deep Purple, a szintén legendássá vált Rainbow és az érdekes, reneszánszosan rockzenét játszó, Blackmore's Night együttesekben zenélt. Mondhatjuk, jobbnál jobb…

Tovább

Bereményi Géza: 150 dalszöveg Cseh Tamás zenéjére

A fülszöveg első mondata mindvégig ott csengett a fülemben olvasás közben: le szabad-e szakítani a zenéről a szöveget? Mert ahogy a szövegeket olvastam, természetesen belülről zenét hallgattam, bármennyire iparkodtam nem ezt tenni. Csak azoknál a daloknál volt sikerem, ahol nem ismertem vagy nem…

Tovább

Szakács Gábor: Gary Moore

Korrekt. Rövid. Tömör. Kicsit lendülettelen, stílustalan. De a célját, feladatát betölti: bemutatja Gary Moore-t a világ egyik legjobb, sajnos azóta elhunyt gitárosát. Mementónak, felszínes bemutatásnak jó.  A legfőbb hiányossága, hogy nem csinál kedvet, nem kelti fel igazán a kíváncsiságot sem a…

Tovább

Hobo (Földes László): Bolondvadászat

A nyár végén (mármint a 2013-as nyárnak a végén) voltam szerelmetesfeleségtársammal és Örök Sógorral a Kobuciban egy Hobo és Bandája koncerten. Nem volt retró hangulatunk, éppen ezért málnamfröccsöztünk némi pálinkaalapra, szívtunk egy kis cherry szivarkát, lenyomtunk egy kobuci-szendvicset, s…

Tovább

Maróthy György: Közeli helyeken

Bikini 30

S valóban, egy együttes, ami már akkor létezett, mikor néztem már kifelé a porból, amikor eszméltem, amikor rácsodálkoztam a múlt rendszer álságosságára, amit kint a Hajcsi szigeten láttam először, Nagyferó a Balkáni Tigris, negyven golyóval a testében medvetáncolt és hiába próbálták ijesztegetni,…

Tovább
süti beállítások módosítása