A beszámoló eredeti megjelenési helye a koncert.hu.
Fotó: MArtAssist
Tele volt tegnap este a Budapest Park. De dugig. Ekkora tömeget még nem láttam ott. Igaz, nem is megyek arrafelé minden héten. De nagyon sokan voltunk, hogy lássuk, halljuk az LGT maradék háromnegyedének a kétharmadát. Meg a Csík zenekart.
Vagy a Csík zenekart az LGT két tagjával. Szemlélet kérdése. Minden tiszteletem mellett szerintem az első variáció az igaz.
A közönség szemmel láthatón egy pillanatig sem dilemmázott, melyik összetevő a domináns, ette, ahogy kapta a muzsikát, hálásan, lelkesen, feltételek nélkül.
Talán csak mi ketten voltunk, akik nem voltunk feltétel nélkül lelkesek. És én voltam a lelkesebb.
Dillemmázok. Mert a zenét nem túlagyalni kell, hanem hallgatni. Vagy ha méltatlan a hallgatásra, elmenni onnan ahol szól vagy kikapcsolni. Élvezni vagy nem élvezni. Viszont egy koncertbeszámoló nem állhat egy mondatból. Akár úgy fest az az egy mondat, hogy „Marha jó volt!”, akár úgy, hogy „Hát ez bizony csapnivaló!”. De még az sem elég, hogy „Egynek, szódával...”
Fogjunk hát neki! Nagy falat lesz! Előre szólok: tudok nagyon lelkes lenni. Nem vagyok hivatásos fanyalgó. És évtizedek óta pozitívan elfogult vagyok az LGT-vel.
LGT
Van, illetve sajnos csak volt egyszer egy rockzenekar, amit az egész ország ismer. Még mindig, és minden bizonnyal még nagyon sokáig. Időtálló, remek dalokkal, igényes, muzsikával, (aktuálisan simulva az esemény terminológiájához) szakajtónyi slágerrel. A munkásságuk évtizedeket ölel fel, a négy ember ha jól számolom, majd' negyven évig együtt zenélt. Aztán meghalt a négyek egyike.
A maradék háromnegyed úgy dönt, akkor itt pontot tesz a zenekar működésére, az elment nem pótolható. (De hogy miért nem lett valami kiadott tárgyi bizonyíték az utolsó Arénás-koncertjeikről, és miért nem lett az elment emlékére egy legesleglegutolsó búcsúkoncert, rejtély.
Amikor a MArtAssist még nem is létezett, de már munkálkodott: egy jól sikerüt képe erről az utolsó koncerrtről
Az, hogy nem lesz több LGT-koncert, méltányolható. De azért van némi ellentmondás emiatt a Csík-kooperáció miatt. Mert a koncert címe: LGT dalok. A koncerten fellépett az LGT két egykori tagja. És két órán keresztül, két nóta kivételével LGT-t játszott. Persze, voltak más zenészek is a színpadon, de az LGT jobbára használt fúvós szekciót, vagyis akkor is sokan voltak a színpadon. Szóval ez nem LGT-koncert volt, csak az LGT két egykori tagja két órán keresztül LGT dalokat muzsikált. Aham...
Kicsit olyan ez mit amikor Cipő halála után Tóth Zoltán felháborodva kilépett az együttesből, amikor megtudta, hogy a többiek folytatni akarják a Republicot. Mert Cipő azt mondta, ha bárki elmegy, nincsen tovább Republic. Erre ő ment el.
Aztán Tóth Zoltán körülnézett és megalakította a Köztársaság együttest. Kiadtak egy hanganyagot, aminek minimum a fele Republic-nótát tartalmazott. A YouTube-on is minden második videójuk Republic dalokat tartalmaz.
Csak csóváltam a lemezük megjelenésekor a fejemet, hogy akkor mi a franc volt a balhé...? Ráadásul még csak nem is igazán jó a lemez... Egyszer hallgattam meg. Akkor is tovább, tovább ugrottam a muzsikában.
Ez a rockzenekar, az LGT nekem évtizedekig az egyik legkedvencebben volt. Még ruhadarabom is volt, amire Nagyival felhímeztettem a nevüket. Ez nagy szó, mert csak egy nagyon rövid idő volt az életemben, amikor hajlandó voltam ingyen reklám lenni. (Csuda szépre sikeredett Nagyi hímzése, aztán a költözések során valahová eltűnt Nagyi munkája.) A muzsikájukat a mai napig hallgatom. És boldog vagyok, hogy sikerült eljutnunk az utolsó koncertjeik egyikére, oda az Arénába, csuda nagy és jó élmény volt.
Sajnos Presser 2023-as szólóestjétől erősen húztam a számat: überlelkesen mentem és vércsalódottan jöttem. Annyira, hogy az idei koncertjére menésről erősen gondolkodunk...
NÉPZENE
A népzene soha nem volt a szívem csücske. Soha nem vetettem el a népzenét. Simán megfért egy 90-es kazettám egy-egy oldalán a Deep Purple In Rock-ja és a Muzsikás csoda jól sikerült Nem arról hajnallik, amerről hajnallott című lemeze.
Amikor azt mondom, nem a népzene nem volt a szívem csücske, akkor azt mondom, hogy nem jártam táncházba, és nem rohantam megvenni a Muzsikás más lemezeit. (Ezen ott voltak a Szörényi tesók. Nem miattuk vettem meg a lemezt, ezt csak utólag fedeztem fel.) Más népzene lemezekért sem rohantam. Ha nem csupán magyarban gondolkodunk, hanem egyéb népek muzsikájában, akkor még a Sirtos (ugye, görög) vagy a Vujicsis (balkáni) került képbe. Később, miután a seregben egy majdnem sikerült torkomon szúrás után Kisbaloghal meg egy kampelósával megittunk egy üveg vodkát, és ők közben zenéltek nekem egy gitárral, két kanállal, meg egy vaságy-véggel. Én meg rájöttem, hogy cigányzene nem a Horváth Pista, meg nem a Kovács Apollónia. Hanem például a Kalyi Jag. Vettem is tőlük egy-két hanganyagot. Remekek!
Ha jól számoltam, a Csík zenekarnak eddig tíz lemeze jelent meg. Szégyen, nem szégyen, az elejétől a végéig még egyiket sem hallgattam meg. Nem elvi meggyőződésből, nem előítéletből, csak valahogy elkerültük egymást. Érdekes, a tudatomban mégis az van/volt, hogy tisztelem és becsülöm őket a munkásságukért. Aztán az történt, hogy random betettem most az egyik lemezüket. És beugrott, hogy hoppá, tényleg, ők írtak saját, városi népzenét is. Arról ugrott be, hogy egymás után jött két dal, egyik jobb mint a másik, fantasztikusak: Dal teázáshoz, De szeretnék... Jó-jó, tudom, nem saját, hanem Kispál és a Borz dal mindkettő. Szerintem sokkal jobbak Csíkul mint az eredetiül! Többé lett mindkét dal. Erről beszéltem!
Kell még sok-sok Csíkot hallgatnom! Valamit eddig nagyon kihagytam az életemből.
Ha meg népzene progrockban, akkor a Barbaro és a Profán. Mondjuk. Meg persze sok más is, sorolhatnám. Volt ezek közül, amit ha nem is rojtosra, de sokat hallgattam.
De a tisztán népi hangszerekkel játszott zene akkor sem lett a szívem csücske... Amikor azt mondom, hogy a szívem csücske, akkor arról beszélek, amikor ott mélyen, legbelül ragad meg a muzsika, eggyé válik a a szív és a lélek a hangokkal. Amikor teljesen egyértelmű, hogy melyik hangszernek, énekhangnak hogyan kell szólnia, és úgy is szól. Az LGT és Presser a különféle projektjeiben simán, többször is elérte ezt nálam.
És akkor tegnap este ismét összekavarodott a rock és a népzene. Nem progrock lett belőle, hanem a rock lett népzenévé. Na, jó: inkább a rock lett népzenévé. Mert azért egy Rock and roller annyira nem autentikus a nagybőgőnek és a cimbalomnak... :-D
Ahogy gondolkodom, lehet, hogy pont abban a dalban nem is volt cimbalom... Viszont ha már szóba került (mert szóba hoztam), a dalt a meghívott Rúzsa Magdi énekelte. Fergetegesen. Bólogattunk, hogy na, simán elénekli a dalt a fénykorában lemezre vevő Kovács Kati hátborzongatón izgalmas szintjét. De tényleg csont nélkül.
A KIÉHEZETT, MINDENEVŐ KÖZÖNSÉG ÉS AZ ÖNFELEDT ZENEKAR
– Tizenhat éve dolgozunk együtt a Csík zenekarral, de elmondhatom, hogy minden közös munkánk örömzenélés – mondta Presser a zongorája mögött ülve. A tegnap esti produkciót látva és hallva simán elhiszem ezt neki. Bár elképzelni nem tudom, hogyan, miért jött az ötlet, hogy az LGT dalait népzenésítsék.
Amikor lemezen megjelent a közös anyag jó része, meghallgattam. Kétszer. Ötletesnek, érdekesnek találtam, kétségtelenül vannak benne hihetetlenül jó, izgalmas, mosolyt fakasztó megoldások. De újrahallgatásra annyira nem biztatott az anyag. Visszatértem az eredetihez. Ha LGT, akkor azt játssza az LGT!
Ha már itt tartunk, és ha már LGT: a legjobb tiszteletanyagnak az aranytorkú Hevesi Tamás LGT-lemezét tartom, de nem mondhatom arra sem, hogy túl sokat hallgattam volna.
– Az vele a baj, hogy LGT akar lenni! – mondta ki az ítéletét SzFT, amikor ma reggel megmutattam neki Hevesi Tamás lemezét.
A Pénzes Máté és a Zseb számomra érthetetlen és értelmezhetetlen Bummm-feldolgozásáról: a permanensen torzított vödör-énekével, és a ritmusok agyonvágásával, a lemez szerintem hallgathatatlanná, unalmassá lett. Gyorsan hozzáteszem: a koncepciójuk azért sem érthető, mert tegnap a fő attrakció előtt ők voltak az eőzenekarl, és kiderült, csuda remek muzsikusok. Ha nem is átütő, de jó kis koncertet adtak.
Presser, Karácsony és a Csík tegnap este önfeledten muzsikált a hatalmas közönségének. Szemmel láthatón élvezték, hogy együtt zenélhetnek. A közönségük pedig szemmel láthatón örült, hogy LGT-dalokat énekelhet legalább az eredeti együttes felével.
Minden más csak körítés volt. Jól sikerült körítés, a táncosokkal, a vetítésekkel, a fényekkel. Ha jól értettem, a dalokat a Csík zenekar, hm, frontembere, Szabó Attila írta át népzenére. Népzenésítve. Vagy hogyan is fogalmazzak.
A CSÍK ZENEKAR TAGJAI:
Gál Tibor – hegedű, ének
Szabó Attila – hegedű, gitár
Majorosi Marianna – ének
Kunos Tamás – brácsa
Barcza Zsolt – cimbalom, tangóharmonika
Makó Péter – fúvós hangszerek
Bartók József – nagybőgő
Ahogyan új haverom, a Gemini nevű MI fogalmazta nekem: 2025-től Csík János, a zenekar névadója és korábbi prímása már nem tagja az együttesnek, de továbbra is szívesen vesz részt vendégként a zenekar életében. Helyét a hegedűnél és éneknél Gál Tibor vette át. Nagyon jó hangú a srác, ez az Álomarcú lány eléneklésével világosan kiderült.
Mennyire LGT-zene ez a zenei átdolgozás? Ez is jó kérdés. Is. Tett-e az LGT muzsikájához a népzenésítés? Ez még jobb kérdés. Más. Nagyon. Nyomokban LGT-t tartalmaz. Az énekdallamok és a szöveg természetesen megmaradtak. Tény, hogy különös ízt adott egyes dalnak, amikor a népzenei dallamok, szövegek is integráns részei lettek az eredeti kompozíciónak. Ez két esetben vált nagyon sikerültté, az Áldd meg a dalt és az És jött a doktor esetében. Az utóbbi valóban izgalmasra sikeredett köldöknéző szólórészének a végén SzFT csalódottan legyintett:
– Végre lett valami, ami izgalmas, erre abbahagyják... Eh!
És valóban: az este olyan pontja volt ez, amikor már nem figyeltem, csak vitt a zene.
VALÓS DILEMMA AVAGY FANYALGÓ ÜNNEPRONTÁS?
Azt, hogy a rocknak lehet szerves része a népi muzsika, az már a hatvanas évektól, az Illés muzsikája óta vitathatatlan. A fordítottját a Muzsikás említett lemeze bizonyította. Szörényi népi elemeket vitt a beatzenébe. A Muzsikás a rock hangszereivel és egyes megoldásaival támogatta meg a népdalokat.
A Csík népi hangszerekre ültette át az ismert, szeretett rockdalokat. Ami minden esetben azt jelentette, a dalok elveszítették az eredeti köntösüket, a hangzásukat, más a lendületük, a hangsúlyaik. Vastagon mások mint az eredetiek. Feldolgozások és egy feldolgozás miért lenne azonos az eredetivel?
De persze erre is van példa. A Dream Theater eljátszotta kompletten a Pink Floyd The Dark Side of the Moon-ját és a Metallica Master of Puppets-ét is. Mondhatnók hangról hangra. Aztán mégis Dream Theater lett a végén lett mindkettőből. Jó, persze, ők zenei varázslók!
A lényeg, hogy egy feldolgozásnak akkor van értelme, ha hozzátesz valamit az eredetihez. Amitől nem pusztán szolgai másolássá, nem csupán az eredeti tollaival való ékeskedéssé lesz az átdolgozás. Egy tempóváltás, egy dallammódosítás, az áthangszerelés nem feltétlenül hozzátétel.
Az LGT rock and rollt játszott. Volt, hogy progrockot. A rock lényege a lüktetés. a dübörgés. Ennek fő „okozója” a ritmusszekció, vagyis a dob és a basszus. Az LGT dobosa, Solti János az ország egyik legjobb dobosa. Namost, ha Somló nélkül nem lehet LGT koncert, fel nem foghatom, Solti nélkül hogyan lehet mégis? Dob nélkül.
Jó, tudom, ez nem LGT koncert volt. De gyere csak közelebb, kérdezni akarok valamit! Nem a Csík fikázása, Isten látja a lelkemet, mert ugyan miért tenném? Még csak nem is értékítélet, mert annak meg ostobaság, de minden Csík zenekar iránt érzett tiszteletem mellett, ha tegnap kötelezőn megválaszolandó kérdőívet osztottak volna a bejáratnál, aminek két ikszelhető kérdése van
1.) Ki miatt jöttél ma erre a koncertre?
A) Az LGT, Presser és Karácsony miatt;
B) a Csík zenekar miatt;
2.) Ha az LGT újra összeállna, természetesen Somlót pótolva valaki arra méltóval, akkor melyik koncertet részesítenéd előnyben?
A) Amazt, ahol eredeti hangszereléssel játsszák a dalokat
B) Ezt a mostani, népzenés Csíkosat
ugyan százalékosan hányan ikszelték volna a B válaszokat? No? Vajon?
A népzenében a ritmusszekciót a nagybőgő jelenti. Adott esetben, ritkán a hegedű is ritmus-hangszerré válhat. Meg a köcsögduda. (Mondjuk azt tegnap nem láttam.) A magyar népzenében ritmust adó ütőhangszer vajmi ritkán fordul elő. (Tényleg, miért nem?)
– Hát ezt kiherélték!
SzFT egyik kedvenc LGT-dala a 424-es. Nagyon nem tudtam vele vitatkozni.
S volt még más véleménye is koncert közben.
– Azok a népzenei betétek, amik nem az eredeti dalok részei tök egyformák!
Tiltakoztam, hogy ugyan, figyeljen jobban, egész mások, mert ez, meg az... Aztán a következő számnál megállapítottam, hogy az eredeti nem szerves részét képező zenei betét több mint hasonlít az előző daléra... Mondjuk az érdekes, hogy ma végighallgattam újra a tegnapi anyag stúdióváltozatát, és azt hallgatva nem volt ugyanilyen érzésem. Viszont az anyag vége felé ugyancsak elfogyott megint az érdeklődésem. De ennek oka lehet, hogy tegnap már két órán keresztül hallgattam ugyanezt.
Mindent összevetve maradt az a fíling, hogy voltunk egy majdnem LGT-koncerten, és még ott lehettünk, még élőben hallgathattunk részben az autentikus előadóktól. ÉS minden tiszteletem a népzenészeké, akik egy rockegyüttes iránti tiszteletből nyilván hátrébb léptek egyet és kompromisszumokat kötöttek. (A hegedűs az És jött a doktorban vagy öt percig ugyanazt az egy hangot zengette meg úgy öt másodpercenként; nem hiszem, hogy bármikor máskor ilyet kell tennie.)
Mit is mondjak a végére? A tegnap este nekem egy fantasztikus népzenei élmény lett, de az LGT-élmény elmaradt. De mert a kettő együtt igaz, egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem, ott voltam.
Utólag jutott eszembe, az milyen izgalmas lenne már, ha Presser ténylegesen a Csíkban gondolkodva írna valami muzsikát! Bááár az is igaz, hogy az utolsó munkáira nem annyira az izgalom szó a legmegfelelőbb...
