Ezt a zenehallgatós rovatomat nagyon elhanyagoltam itt, a zenehallgatós blogon. Írtam könyvekről és koncertekről, csak éppen a csupán hallgatott zeneélményekről nem. Valószínűleg két okból nem.
Az egyik, hogy nem értek a zenéhez, csak hallgatom és a nézem a koncerteket. De a koncertről meg az olvasott könyvekről többet lehet mondani hozzáértés nélkül is. A hallgatott zenénél van a zene, meg vagyok én.
A másik indok, hogy annyi mindent kellene megírnom, hogy megrémít a feladat. Tudniillik még semmiről sem írtam. Mármint a csupán hallgatott zenék közül.

*   *   *

És akkor itt van a Republic sokadik, Cipő halála után pedig a három és feledik lemeze. Három stúdió album és egy Budapest Parkos koncert anyaga jelent meg ebben a felállásban, Cipő és Tóth Zoli nélkül.

NAGYON SZUBJEKTÍV, KIKERÜLHETETLEN BEVEZETŐ, AMI NEM LESZ NÉPSZERŰ

A Republicot a harmadik lemezüknél szerettem meg. Addig valahogy annyira nem kaptam rájuk. Csak visszamenőleg. De akkor meg nagyon.

Ha nem is teljesen mindenevő vagyok zeneileg, de sok mindent hallgattam mindig. Az utóbbi években szűkültem csak be: jobbára a progresszív rock felé fordult az érdeklődésem. De a Republic mindig belefért a repertoárba. Pedig a Republic nem egy baromira összetett zene. Soha nem is volt az. Nem a zenei finomságok, hangszerelés ötletek tömkelege miatt hallgatja az ember gyereke. De még csak nem is a frenetikus ének miatt. A szöveg miatt csak-csak, bár van jó néhány, amit énekelek vad elánnal, de ha megkérdeznék, miről szól, hát bizony...

Szóval nem annyira a kompozíciók, nem annyira a hangszeres szólók, nem annyira a hangszerelés, nem annyira az ének... Ezek után mi marad? A Republic. Ami harminc éve ugyanazt a zenét játssza, ugyanazokkal a szövegekkel, kiszámíthatón, következetesen. Meglepetés nem érheti az embert.

A Republic a maga nem bonyolult zenéjével, a szövegeivel mégis egyéni jelenség. Jó kis rákenroll, néha népzenei beütéssel, néha punkos, tempós dalok, olyan kis tombolósak, olyan kis szívfacsarók. Hol jobban, hol rosszabbul. De a Republicnak stílusa van.

Olyannyira stílusa van, hogy amikor semmit sem tudva meghallgattam a Mohikán együttes első lemezét, azt mondtam:
– Ni, ezek Republicot játszanak!
Nem azért mondtam, mert Republic dalokat játszottak. Hanem azért, mert a Republic stílusában tették. Saját dalokat írtak, amik Republicul szóltak. Egyébként az első lemezük nem is rossz. És bevallottan lett Republic-os, tiszteletből. Úgy gondolom, ha egy együttesnek tribute-verziója van, az sem semmi. De hogy egy együttesnek alteregója legyen, amelyik az adott együttes stílusában ír és játszik dalokat, az bizony már valami! Ha mást nem, a Szív borozgat című dalt hallgassd meg!

A Republic mindvégig nagyon vigyázott arra, hogy kimaradjon a pártpolitikából. Talán emiatt nem kapja fel senki a fejét, ezért is hiteles teljesen, amikor akár emberlelkű földekről, akár hazáról vagy akár arról énekel, hogy nem megy több vonat Treblinkába.

Aztán az egész Republic-dolog úgy áll össze, hogy ha listát kellene csinálnom a kedvenc dalaimból (megtettem) tele lenne Republic dalokkal. Tele van. Tegnap megnéztem, száztizenöt daluk van a Republic-mappámban. És egyáltalán nem tartom magamat a fanjuknak. Most mond! Csak nagyon sok daluk megszólít.

Tisztán emlékszem: még együtt voltunk, legalábbis együtt laktunk az exemmel és a két gyerekünkkel. Én éppen vasaltam a család másnapi szép ruháját. Péntek este volt, a másnapi Isten-tiszteletre készültünk. (Ebből is látszik, milyen pöpecül jól idomított férj voltam/vagyok, egy főnyeremény!) Egyedül voltam még otthon. A 2002-es Mennyi még, Béla? című lemez szólt. Aztán egyszerre megszólalt a dal: Kirúgjuk magunk alól a földet. Elejtettem a vasalót, felkaptam, aztán csak néztem magam elé. A dallal megérkezett a Nagy Felismerés: ez a házasság már nem lesz jobb, most esik az eső, az Isten változtat, simogat az Ég, változni kell, kirúgni magam alól a földet, mert nem volt, még nem volt elég. S a lényeg: jön értem egy másik hajó. Ekkor kezdtek potyogni a könnyeim. A fájdalomtól, a reménytől, az ígérettől. Mert magamat féltettem fenn a magasban és lent a mélyben, de nem volt már más út.
Akkor döntöttem. Akkor dönthettem. Akkor tudtam dönteni: abban a dalban minden, de minden benne volt, amire akkor éppen szükségem volt. Kirúgtam magam alól a földet.
Minden de minden úgy volt, ahogy a Republic eljátszotta, ahogyan Cipő elénekelte. Változni kellett, és valóban, a másik hajó már nagyon úton volt (én gyönyörű, zöldszemű, formás, nevetős hajóm azóta is), csak meg kellett tisztulnia a kikötőmnek, hely kellett neki, nyitottá kellett válnom, el kellett szakadnom. S a Republiic hatására még mielőtt feltűnt volna a hajója, ez megtörtént.
Amikor az exemet repülőre tettem London felé, úgy döntött, ott fog élni, és én kivittem a reptérre, búcsúztattam az embert, nem a nőt, megszólalt bennem egy másik Republic dal. És amikor az exem eltűnt a terminálban, folyni kezdtek a könnyeim: „Nem volt még soha így / és nem lesz soha már. / Nem jössz vissza ide többé már ezután. / Száműzött vagy-e vándor / vagy ártatlan utazó? / Mért nem tudhatod meg azt meg, / hogy hol a jó?”

Szóval van 115 dal a Republic mappámban, de vannak olyan lemezeik (mert sok van nekik, így hírtelen huszonhat studióalbumot számoltam és jövőre harmincéves a zenekar), hogy ha csak a számcímeket nézen, ha egy-két dalt ismerek róla. Vigyázat, most jön egy nagyon nem népszerű része a szövegemnek! S valahogy ez volt a jellemző az utolsó, Cipővel készült hat-hét lemezükre. Persze meghallgattam őket, de hihetetlenül nem maradtak meg bennem a dalok. Csak lemezenként egy-kettő. Mintha nem is hallottam volna az egész albumot. A régebbi lemezekkel ez egyáltalán nem így volt.

FIGYELEM! A LELKI BÉKE MEGZAVARÁSÁRA ALKALMAS SOROK KÖVETKEZNEK!
Aztán meghalt Cipő. Talán nem volt az országban olyan ember, akit meg ne rázott volna a halála. akkor is, ha nem is szerették a Republicot, Mert Cipő meghatározó, karizmatikus személyiség volt.

Aztán kicsit később kitört a hatalmas kommentháború, hogy mennyire Cipő meggyalázása tovább vinni a Republic nevet, egyáltalán, Cipő nélkül nincs, nem lehet Republic, hogyan is gondolják, gondolhatják a maradék tagok, hogy tovább létezhet az együttes? Cipő édesanyja is állást foglalt. Tóth Zoli ki is lépett az együttesből. (Megcsinálta a Köztársasá Park együttest. Am manapság sehol sem sincsen. S lássuk be, a neve valóban nem Republic, de ugye, majdnem az... Ennek van értelme?) Felmerült az érvek között, hogy Cipő akarata is az volt, hogy ha bárki kiszáll az együttesből, szűnjön meg a Republic. Meg Jim Morrison nélkül nem volt már Doors, Freddie Mercury nélkül meg volt még ugyan Queen, de az már egyáltalán nem a Queen volt. Nem is húzta sokáig.

Kicsit később Sípos F. Tamás lett a Republic énekese. Akkor én is azt gondoltam, hogy na, ugyanaz persze semmi sem lehet Cipő nélkül, de azért Sípos F. semmiképpen sem Republic. Csináltak együtt egy új dalt, nem szólt rosszul, de azért... Akkor Republic 67 néven léteztek. Aztán Sípos F.ahogy bekerült, úgy ki is került az együttesből. Az új-régi énekes Boros Csaba lett. Mint egyetlen helyes döntés.

Boros Csaba nem rossz énekes. Bár Boros Csaba nem énekel olyan átütőn, ahogyan Cipő tette. (Rögtön hozzáteszem a realitás kedvéért, hogy Cipő sem volt nagy énekes. Ahogyan Cseh Tamás sem. Nem véletlen, hogy teljesen simán elénekelték egymás dalait. De mindekettejükben volt valami olyan plusz, a személyiségük szuggesztivitása, ami olyat ütött, frenetikus énektudás nélkül is, hogy csak na.) Boros Csaba egészen másképpen van jelen a színpadon. Boros Csaba showman. Cipő jelenség volt.

És itt jön a döbbenet. Amit nagyon óvatosan fogalmazok meg. Hej, de nehéz! Tiszteltem Cipőt. Szerettem mint jelenséget, mint szövegírót, mint énekest. Nagyon. De, bár személyesen nem ismertem, valahogy emberileg nem került hozzám soha közel. Nem tudom megmagyarázni, miért. Minden bizonnyal a személyiségéből fakadt. A távolságtartásából. A viszonylagos mosolytalanságából. Nem tudom... Remélem, érthető, hogy ez egyáltalán nem fikázás. 

Ahogy a Republic szempontjából az is teljesen mindegy, hogy Boros Csabával ennek nagyjából az ellenkezője zajlott le bennem.

Amikor a fiam csöpp volt az óvodai csoportjának két óvónője rendszeresen szervezett hosszúhétvégés, ottalvós kirándulásokat. Pénteken mentek, szombat estére pedig meghívták a szülőket, akik vasárnap vihették haza a csemetéket. Pazar dzsemborik voltak.Utólag is köszönöm, Edit és Zsuzsa!

Egyszer valahol az Alföldön voltunk, és legnagyobb meglepetésemre megjelent Boros Csaba is a társaságban. Nem a gyerekén/gyerekein keresztül, hanem mert az egyik óvónő baráti körébe tartozott. Nem tudom, hogyan alakult úgy, de egyszercsak kettesben maradt az akkor nyolc év körüli lányommal a kosárlabda pályán, és jókedvűen tanítgatta őt. A lányom később azt mondta nekem:
– Apu, tök jó fej volt az a hosszú hajú bácsi! Nagyon jó volt vele játszani.
Fogalma nem volt, hogy kicsoda Boros Csaba, úgy mondtam el neki.
– Jéééé, Cipővel zenél? Ha itt lennél velem meg Szállj el kismadár? És velem kosarazott?
Szamóca lányom így már képben lett.

Amikor estefelé a medence körül ücsörgött a szülői csapat, és jó néhány csimota már a durmolás felé hajlott, a szülők beszélgettek. Boros Csaba is ott maradt még egy ideig. Nem az maradt meg bennem, amit mondott, még az sem, hogy miről beszélgettünk, pusztán csak az, hogy nem a Republic basszerosa ült ott velünk, hanem egy szimpatikus figura, aki történetesen, de az adott szituációban tökéletesen mellékesen abszolút elhanyagolhatón a Republic basszerosa volt. Ezáltal nagyon rokonszenves lett.De mondom, a Republic sorsát és különösen az új lemezeiket illetőn ez voltképpen teljesen mellékes.

Majd megjelent a Rajzoljunk álmokat című, első Cipő nélküli Republic lemez. A MOL-kutaknál lehetett megvásárolni. Bagóért, legalábbis a boltokban kapható műsoros cédék árának a töredékéért, ezer forintért. Kicsit félve tettem be a lejátszóba. Aztán gyorsan berippeltem mp3-ba, hogy a telefonomon is fent legyen. Nem tudom, hányszor hallgattam végig. Szerintem az egyik legjobb Republic lemez lett. (Nem, nem azért, mert Boros Csaba sok-sok évvel előtte kosárlabdázott a lányommal.) S azért ez döbbenet volt számomra. Azért, mert ahogy mondtam (rendben, hulljanak rám a kövek!) egy csomó Republic lemezt nagyjából egyszer hallgattam végig, kimazsoláztam azt az egy-két jó számot, amit leltem maganak, a többi dal ment a feledésbe. Félreértés ne essék! Nem zseniális a Rajzoljunk álmokat című lemez. Csak egy nagyon jól sikerült Republic lemez. Majdnem annyira jól, mint amilyen az Én vagyok a világ vagy a Disco volt. Bizony! Csak a borító lett hihetetlenül semmilyen, de legyintsünk, a Republic borítókban soha nem volt túl erős.

A lemez két dalát, a Sebek a szívemen és a címadó Rajzoljunk álmokat simán a Republic leges-legjobbjai közé sorolom. A címadó dalban van valami olyan hihetetlen plusz, zenében is, szövegben is, hogy messze kimagaslik az együttes repertoárjából. Pedig bőven van miből ezt tennie.

Ráadásul meglepetés volt, hogy oszolhatott a fenntartás azzal kapcsolatban is, hogy vajon milyenek lesznek az együttes szövegei a továbbiakban. Jók lettek. Igen jók. A szövegírók, Wéber Ferenc, Boros Csaba és Patai Tamás úgy írtak Republic szövegeket, hogy nem koppintották Cipő szövegeit, mégis olyan nagy alázattal írták a dalokat, hogy azok gond nélkül belesímulnak az eddigi repertoárba. A következő lemezen a szövegírók között egy-egy dal erejéig megjelent Gerendás Péter és Patkó Kinga, illetve egy megzenésített Nagy László vers is.

A Rajzoljunk álmokat-lemez megjelenése után volt az az ingyenes, regisztrációhoz kötött, Budapest Parkos koncert, ami aztán később lemezen is megjelent. Ott voltunk szerelmetesfeleségtársammal. Egy kicsit félve, hogy na, vajon... Ám a republic tagok egyfelől olyan tisztelettel, alázattal kezelték Cipő emlékét, hogy le a kalappal előttük! Másfelől nem Republic nosztalgia-bulit nyomtak le, hanem egy nagyon jó hangulatú Republic-koncertet. Olyan jó hangulatút, hogy még magamnak is féltem kimondani, most is félek leírni, mert szinte szentséggyalázás, hjaj, hogy miközben Cipő nagyon hiányzott, aközben olyan jó buli volt, hogy nem tűnt fel a hiánya. Mert bár Boros nem karizmatikus személyiség, nem olyan jó énekes mint Cipő volt, aközben kiváló showman, és mégis simán hozta azokat a dalokat is, amiket Cipő énekelt régen. (Na, csak kimondtam...) Szinte szégyelltem magamat, mennyire élveztem a koncertet.

Hogy mondjak valami nem ennyire lelkeset is: a 2017-ben megjelent a Kimondom a neved című album nem volt olyan jó, mint a Rajzoljunk álmokat. Nem volt rossz, egyáltalán nem, de nem lett annyira húzós, mint az előző album. Talán megnyugodtak a fiúk, bejött az előző lemez, lelkes volt a közönség a koncerteken, elmúltak a botrányok, minden ment tovább a maga útján. De igazi húzódal talán csak a címadó lett, annak ellenére, hogy van több nagyon élvezetes nóta is a lemezen. Viszont ennek a lemeznek jól sikerült a külleme.

MAGYARAZŰRBEN

Eljutottunk a lényeghez. Eltelt két év, és itt az új, szintén a kiemelt MOL-kutaknál kapható lemez. A weboldalukon ott van nyolc letöltési lehetőség. Többek között a YouTube is ott van a listán, ahol az egész lemez meghallgatható.

Már a lemez címe is ötletes. Ahogy Boros Csaba fogalmazott: meg kell hagyni az embereknek a lehetőséget, hogy hol akarják elválasztani a szavakat. :-D

Aztán végre egy Republic borító, ami ötletes, vonzza a szemet és van köze a tartalomhoz is. A szerzők között szövegíróként egy új név: Bagossy Norbert, az erdélyi Bagossy Brothers Company tagja.

A dalok új dalok. Meg régebbiek. A tizenkettőből három valamilyen változatban már rögzítésre került.
Az Ezek voltunk nemrég az a dal, amit Sípos F. Tamás is énekelt. Boros Csabától egészen máshogyan szól. A magam részéről nem ódzkodtam nagyon az eredetitől sem, mert a dal jó volt, de így egészen más, sokkal jobb.
A Valami valódi első változatát a New Lebel Empire-rel vette fel az együttes. A dal nagyon jó, de a kooperáció némileg érthetetlen és értelmezhetetlen: Republic és a tuctuc-mjúzik...? Az erre a lemezre rögzített változat fényévekkel jobb, és egy csuda jó nóta született.

A Felmelegítelek a szívemmel 2017-ben jelent meg először. Akkor rögtön három változatban. Nagyon kellemes, igazi Republicos szerzemény

Ha a fentiekhez hozzátesszük a népzenei beütésű Száll az ének című dalt, akkor az album húzónótái nagyjából előttünk is vannak.

Amikhez a magam részéről azonnal hozzátenném az albumnyitó szakítós-nótát, a táncolós Kattan a zár-t.
Érdekes megoldás a Messzi Földre vihetnél című dalban, hogy úgy fest, a banda minden a tagja dalra fakad. Nem lenyűgöző, de megkapó.

Szerintem ezek a kiemelkedő dalok. Azonban a többi sem csupán töltelék-dal. Ahogy most végigzongoráztam a az egész lemezt, talán csak egy kompozíció volt, ami nem fogott meg, a címadó sort tartalmazó Árnyák a fényben. Tisztes mestermunka ez is, csak nem leltem benne semmi csettintésre méltót.

Vagyis a Magyarazűrben nagyon jó, hangulatos Republic lemez. Nem emelkedik ki a sorból, de nem is süllyed a relatív ismeretlenségbe, amire, valljuk be, volt példa a régi felállás esetén is, és talán a Kimondom a neved-re is igaz lehet. Az is várható, hogy három-négy dal minden bizonnyal állandóan jelen lesz a koncert-repertoárban. Igen nagy eséllyel a 2020. március 14-i Sportarénás Harminc című nagykoncerten is. Ahol nagyon szeretnék ott lenni, és ez a lemez csak méginkább kedvet csinált hozzá.

(2019, november)

4/5