Koncertbeszámolók, zenei könyvek értékelései, zenehallgatás

Moha zenét hallgat

Moha zenét hallgat

Kovács Ákos: Ákos 50 – Visszaszámlálás

Fényképalbum viszonylag sok szöveggel, avagy hogyan foglaljunk össze egy életet

2021. október 02. - Mohácsi Zoltán

akos_50_visszaszamlalas.jpg

Az úgy volt, hogy úgy huszonnagyonsok éves koromig Ákos zenéje abszolút nem érdekelt.

Volt a Budapest Bankban egy kolleginám, a Test lemez idején, ő volt hatalmas fan, nem győzött a koncertjeire járni. Az a tipikus, nedves-bugyis rajongófajta volt. Kölcsönadta a lemezt meghallgatni. Nem lett nedves tőle az én bugyim. Csontszáraz maradt. Ez meg az, tetszett róla, elismertem, hogy sokkal jobb, mint amit projektáltam róla, de csak csínján lelkesedtem.

Asszem' az Indiántánc volt Ákosnak az a lemeze, amire elismerőn csettintettem. De fan akkor sem lettem. Máig sem.

De mondjuk el kell mondanom, hogy a telefonomon van az állandó kedvencek mappái között egy folyton bővülő Ákos-mappa is, mára rendszeresen hallgatom a friss anyagokat és amikor tavalyelőtt a Fezen-en voltunk, nekem ő volt az egyik húzónév. Már persze a Dream Theater és a Quuensryche mellett. De ha egészen őszinte vagyok... izé, énekelni akartam, s tulajdonképpen Ákost vártam annyira, mint a másik két koncertet. Na, kimondtam. 

Ami a legfontosabb: van olyan Ákos-dal, ami életem legnagyobb tévedésének az idejéhez kötődik. De a dal túlélte a valós életem csalódását és dühét, simán tudom ma is hallgatni, mitöbb, átkonvertálni a változó viszonyokra. S ez nagyon sokat jelent!

A koncert nagyon jó Fehérváron, életem első Ákosa volt. A legutóbbi lemez sem került le a telóról a megjelenése óta. Azért ez sem jelent ám keveset!

akos_50_visszaszamlalas_03.jpg

De úgy gondolom, Placi barátomé a legfőbb érdem, hogy nyílt bennem út Ákos dalai felé. A közös keresztény korszakunkban felhívta a figyelmemet például a Megváltó című számra. Persze, még Bonanzás időkből. Na, azt a zenét marhára nem csíptem, (Ákos legutóbbi ducduc-lemezét is csak átpörgettem. köszöntem, azóta sem...) A szöveggel persze nem volt bajom. Meg a hasonló szövegeivel sem, amiket Placi mutatott. Az Induljon a banzáj-borzalmat nem tudtam hová tenni, ma is elkapcsolom, ha a Retró Rádióban megszólal. Más Ákos dallal soha nem teszek ilyet.

Na, és akkor itt van ez a könyv, ami fennen hirdeti, hogy Ákos is elmúlt ötven, és ő is már három éve. De én ilyen kis későn érő típus vagyok. Most találkoztam csak a kiadvánnyal.

Drága Szerelmetesfeleségtársam hívta fel rá a figyelmemet, amikor a múlt héten együtt voltunk a könyvtárban, és megnéztük az új zenei gyűjteményt. Felkaptam (majd leszakadt a karom) és jött velem. 

Ötven év. Kamaszkorom derekán sétálgattunk Pipi barátommal a telepen. A Harrer és a Miklós sarkánál vetette fel Pipi, miután nyálcsorgatva megcsodáltuk a parkolón átcsattogó Bíró Ica szögbeverő fenekét, hogy számoljuk már ki, hány évesek leszünk kétezerben?  

Kiszámoltuk. Harmincnégy-harmincöt évesek. Pipi nem volt év-vesztes, csak megbukott az óvodában.
– Ba'meg, olyan kib@sztt öregek? – nyílt hatalmasra Pipi szeme, én meg nem vitatkoztam vele. Én is úgy gondoltam, valóban csüngő zacsis öreg fütyikké válunk addigra. Aztán nesze, eltelt még húsz év, Pipi meg, ha jól kalkulálok, kilenc éve nem számlálja már az éveket. 

Amikor negyven éves lettem, a tudatomban csak akkor rándult meg a szekér. Addig marhára nem érdekelt, hány éves vagyok. De a negyven az olyan, hogy már ahhoz is mélységes optimizmus kell, hogy azt mondjam, a felénél járok. Az ötven pedig, ahogyan Ákos is írja: visszaszámlálás. 

Szerelemetesfeleségtársam mostanában visszaadja, hogy egy időben öregítettem. 
– KedvesM, én a negyvenes éveimben járok, te negyven felé közelítesz [pont tíz évvel fiatalabb nálam], tehát tulajdonképpen egyidősek vagyunk. 
Addig mondtam neki, hogy amikor harminckilenc volt, és a születésnapján megkérdezték tőle, hanyadik is? Gondolkodnia kellett, hogy kiszámolja. Nos, mostanában azt mondogatta nekem: 
– Morzsám, egy éve sincsen, hogy infarktusod volt, a lányod év végére szül, nagypapa vagy, tehát nem vagy sokkal fiatalabb mint az idősotthon lakói, akiket nap mint nap fuvarozol! 
Banyek!

Ezt elmeséltem az egyik lakónak, Juhász Pistinek, akivel nagyon jóban vagyok. Nézett rám a szemüvege felett, szívta a szivarkámat és nagyon jóízűen felnevetett. 
– Milyen okos feleséged van, ez milyen jó hír már nekem! 

akos_50_visszaszamlalas_02.jpg

Szóval VISSZASZÁMLÁLÁS. De persze sokkal inkább számbavétel. Vagy visszatekintés, ha már ilyen kerek az évforduló. Ákos egy évvel fiatalabb nálam. 

Popzenész. Rockzenész. Zenész. Költő. Színész. Előadóművész. Krúdy-felolvasó. Apa. Keresztény. Közellenség. Fasiszta. Nőgyűlölő. Imádott sztár. 

Amikor nőgyűlölő lett (baromság az egész, a baloldali sajtó, meg a rokonszenvezői fröcsögtek kígyót-békát), akkor kezdtem jobban figyelni, mit is mond. Egyre szimpatikusabb lett számomra a manus. Meghallgattam a nőgyűlölő interjúját és konstatáltam, hogy a félremagyarázásához vagy ostobának vagy gonosznak kell lenni. Teljesen állt, amit Ákos állított. Nem azért, mert jobboldali gondolkodású, nem azért, mert keresztény (bár tőlem egyik sincsen messze), hanem azért, mert egyszerűen igaza volt. 

Az akkori balhé miatt a szponzora, a barom Telekom kihátrált mögűle. Ákos gondolkodott, vajon kényszerítheti-e a szponzorcég politikai véleménye módosítására, kinyitotta a szerződését, elolvasta, nem, tehát perelt. A pénzt, amit kapott odaadta Böjte Csabának, hogy építsen gyerekotthont. S nem hiszed el, ezért is kikezdték őt! Hogy ez csak egyszeri adomány. Meg képmutatás...! A pofám leszakad! S ha úgy is lenne...? Hány magyar sztár képmutatóskodik egyszeri ötvenmilliókkal? Egek!

Na, akkoriban nem bírtam ki, és egy-két fórumon fogadatlan prókátora lettem Ákosnak. Egyre szimpatikusabbá vált. Különben is, akit amazok rágcsálnak, az jobbára megérdemli a szimpátiát. Ha ők utálnak valakit, el kell gondolkodni, hogy itt egy értelmes, jó embert esznek, figyelni kell rá ezentúl! 

De elsősorban zenész. Hihetetlenül profi zenész. Csuda jó szövegekkel. (Az agyam akkor állt meg egyszer, amikor azt olvastam, hogy nem elég, hogy Ákos Fidesz-bérenc, Viktor-nyalonc, hanem zenélni sem tud, s milyen vacak szövegei vannak... Csak lestem a monitort, s bár tudom én, hogy ízlések és ficamok, de hogy ekkora barmok legyenek a jó Isten báránykái között! 

akos_50_visszaszamlalas_04.jpg

Szóval Ákos intelligens, energikus, profi sztár. Ha koncertet hirdet, negyed óra alatt fogy el az összes jegy. Még egy Arénába is. Vagyis a közönsége pont tesz arra, milyen politikai nézetei vannak, vallásos-e, milyen vallású, milyen sűrűn jár áldozni, csak az érdekli, hogy Ákos zenél és énekel. Meg néha Krúdyt olvas fel itt-ott. Vagy az lehet még, hogy Magyarországon tényleg stadionokat lehet megtölteni fasisztákkal. Hehehe! 

A könyv tanúsága szerint a művészvilág nem kajálja ezt a baromságot. Vagy szeretnek fallokrata, hímsoviniszta, fasisztával fotózkodni. Még a neveket is hosszú lenne felsorolni. De nagyon tipikusan balosok is vannak köztük. S nem szégyellték Ákost. Titkos nácik, biztosan. 

Na, cinizmus over!

akos_50_visszaszamlalas_06.jpg

A könyv a téma. Illetve, volta- és tulajdonképpen, nagyon érintőlegesen már ott járunk, mert ez is téma a könyvben. Nem ez a lényege, mert marhára nem ez a lényeg. De egyáltalán. Csak azért nyilván bántja Ákost is az ellenszél, főleg ha ostobasággal széllel bélelt a szembeköpés. Van egy visszatérő jelzője a nagyérdeműfelúlmúlhatatlantévedhetetlen baloldali megmondóembrekre: „független, haladó sajtó”. 

De tényleg ennyit erről és csitt, ne többet, már ez is sok, mert vaskos aránytévesztés!

Amig a Fezenen nem láttam, ahogyan mondtam, nem láttam még koncertjét semmilyen formában. Érdekes, de kimaradt. Sajnálhatom. Utána megnéztem ezt-azt. A szám tátva maradt. Nem az elfogultság miatt. Simán kimondom, hogy éppen a Fezenen sikerült a Dream Theater koncertje után a sorvadászatom alatt belelesni az általam sem emberként, sem előadóként fikarcnyit sem kedvelt Majka koncertjébe, és a szám tátva maradt. Egyfelől, hogy ezt a híg hasmenést ennyien kedvelik, éneklik és táncolnak rá! Másfelől, hogy micsoda pompás showt csinál a pali: látványos, hangulatos, még én is odaragadtam egy kicsit. Jó, kábé mint a kelet-német televízió revüműsoraira, de odaragadtam. Az egészet csak azért mondom, hogy elhidd, nem vagyok elfogult Ákossal, meg a koncertjeivel. A Fezenes sem volt nagy durranás látványilag, nem is arra való volt. Koncertnek nagyon klassz volt. Első Ákososnak pláne. (SzFT unatkozott. Csak idén örvendezett a nyaraláson, hogy milyen jó, hogy van a telefonomon egy csomó Ákos nóta. Na, ugye!) 

akos_50_visszaszamlalas_09.jpg

A könyv NAAAGY. Eléggé. Semmiképpen nem kézben olvasós. De egyébként olvasós. Is. Bár főleg nézegetős képeskönyv. De olvasni is jó volt. Néha derültem nagyokat. Néha elgondolkodtam. Néha irigykedtem, ha már egy idősek vagyunk. Néha fejet hajtottam. Nagyon sokszor bólogattam. És rengetegszer hitetlenkedtem, hogyan lehet egy emberben ennyi energia, ennyi alkotókedv, annyi ihlet? 

Szóval a nagy könyv elindul ahonnan kell, Ákos teremtődésének az origójától, a szülei megismerkedésétől, és évről évre sorra veszi az éveket. Alig hagy ki valamit. Közben nagy oldalszámlálón megyünk visszafelé ötventől. Születés, csecsemő- és gyerekekkor, óvódáskor, iskola, középiskola, zene, szerelem, Bonanza Banzai, lemezek, szólókarrier, szólólemezek, sztárok, sztárrá válás. koncertek, lemezek, technika, díjak itt, díjak ott, díjak mindenütt, aranylemez, platinalemez, kétszeres arany, kétszeres platina, sokszoros arany, koncert így, koncert úgy, hangosan, halkan, andante, ducducban, klippek, felolvasások, színház, reklámzenék, feleség (nekem úgy tűnik, annyira fontos, hogy ebben is pariban vagyunk), gyerekek, barátság, Krúdy, Márai, kötetek, szállnak az évek. 

Egy darabig nem fogok Ákos koncertre eljutni az igazolvány hiánya miatt. Hogy a franc essen belé! Pedig jó lenne, kellene. Egy olyan igazi, nagyra is. Mert Ákost hallgatni jó. Hiteles. S tulajdonképpen igen jó zene is. Mint a bor, ahogy öregszik, egyre jobb. 

akos_50_visszaszamlalas_11.jpg

akos_50_visszaszamlalas_10.jpg

Köszönöm, Ákos, mindazt, amit ismeretlenül is kaptam tőled! A zenéket, a szövegeket, a tartás példáját! 

Fehér Sólyom, Budapest, 2018, 136 oldal · keménytáblás

9/10

2021 szeptember vége. Nem jön a mai tesztem eredménye, nem lesz ebből holnap munka... De akkor lesz könyvtár. Az unokámnak meg van már a babakocsija is, csuda proccos szekér, három funkcióval, ezer állítási lehetőséggel, mindennel. Mondtam már, unokám lesz! De jó!

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsizenethallgat.blog.hu/api/trackback/id/tr9716706868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása